1.  Fejezet: Carnac Világa

Több millió évvel ezelõtt, idõtlen energiák kezdtek kavarogni amik egyesültek, amibõl késõbb az élet alakult ki.

Ebbõl az anyagból, egy cérna, egy jelentéktelen erõvel bíró darab kivált  és öntudatosan egyedül fejlõdött.

Egy új csillag születik; A most már öntudatos Logos egy új életet akart létrehozni. Létrehozta Carnac világában a legmagasabb hegyeket, a legmélyebb völgyeket és a legkékebb eget. 49 nap múlva vizet teremtett, sziklákat faragott, elárasztotta a völgyeket és létrehozta az óceánokat. Hamarosan a világ ragyogóan kék lett, mint egy türkizkék ékszer ami egy lehangoló színû térben lóg. Azonban, olyanoknak is kellett lenniük akik megtapasztalhatták a folyók, óceánok és tavak ragyogását. A sziklák és a hegyek Logos szerint élettelenek voltak.

Felhasználta az agyag erejét hogy megformálja a hegyeket, létrehozta az életet. Nagyon szeretett halakat teremteni amik vígan ficánkoltak a vízben, és fákat akik mindig értékelik a csapadék felbukkanását. Aztán megjelentek az állatok és szárnyat adott a madaraknak  hogy ékesítsék a világot. És végül, az embert, akinek a kinézete hasonlított rá. Neki is megvolt az ereje hogy dagassza a világot hogy alkalmazkodjion az igényeihez és az elsõ csíráit az emberiségnek a nagy folyók mellé telepítette. Ahol, meglelhetnek mindent a boldogulásokhoz.

Egy ideig minden jól ment. Logos, az új isten, elégedett volt és minden teremtményét boldoggá tette és mindent megadott nekik a világában.

Hamarosan valami romlásnak indult.

Túlságosan sietett az emberiség megteremtésével, egy kis darabka agyag használatlanul maradt. Az agyag évtizedeken át hevert elfeledten a legsötétebb völgyekben, várva arra hogy valaki valami szépet formáljon belõle.

Elõször türelmes volt.

"Logosnak különleges terve van velem," gondolta magában. "Talán még nem találta ki hogy mit tudna formálni belõlem."

Azonban, az öntudata nõtt, a türelme elfogyott és önmaga növekedett. A világ anyagából született és egy agy kezdett kifejleni benne majdnem úgy mint Logos maga, az elfeledt agyag darab elkezdett létezni. Lassacskán elkezdett átalakulni és minden átalakulással nõtt benne a gyûlölet elfeledtnek lenni.

Idõvel Logos fel akarta használni az elfeledt agyagot, de túl késõ volt. Egy lény aki magát Patos-nak nevezte kezdett kialakulni. Logos riválisa volt erõben de nem volt meg benne a, szeretet és az elhatározottság hogy létrehozza a maga földjét. Ehelyett le akarta rombolni amit Logos gondosan megteremtett. Bosszúként, Patos elsõ csapásként be akarta vezetni a változást, változást amit Logos már a legelejétõl gyûlölt.

A cselekményébõl megszületett a 4 idõszak, nappal és éjszaka, élet és halál. Ez nem volt elég Patos-nak meg akarta éreztetni a fájdalmat és elhanyagolást amit érzett Logos-sal szemben. Egy maroknyi homokot vett magához, Patos megtöltött minden kis szemcsét amiket úgy hívott az emberek gyilkosai, érzelemmel és ösztönzéssel. Minden szemcsét megtöltött és elhelyezett minden emberben; ezáltal, az emberiség fellázadt és Logos ellen fordult. Megtapasztalták a kapzsiságot, a szenvedélyt, és egy felszólítást éreztek magukban az uralkodásra és a pusztításra.

Lehetetlen megállítani Patos-t, Logos búslakodik.

Fordította: Daemon - knightonline.hu